A TERNO projekt (tanárképzés a romák újfajta iskolai lehetőségekhez jutása érdekében) az Európai Bizottság Élethosszig tartó tanulás program társfinanszírozásával jött létre (1. sz. főtevékenység: Roma multilaterális projektek) abból a célból, hogy a tanulást támogató központok felállításával és működtetésével segítséget nyújtson az általános iskola legfelső évfolyamaiba járó Roma gyermekek számára az alapoktatás befejezésében és abban, hogy középfokú intézményekben folytassák a tanulmányaikat.

A projekt általános célja, hogy megelőzze a korai iskolaelhagyást a Roma gyermekek körében, és támogást nyújtson nekik az alapfokúból a középfokú oktatásba történő átmenenet során. Ennek érdekében elő kívánja segíteni az alacsony életszínvonalon élő gyermekek iskolai részvételét/benntartását az iskolában, mégpedig úgy, hogy felülemelkedik a hagyományos tanulási módszerek iránt tanúsított érdektelenségen. Ezen általános cél eléréséhez a projekt roma gyermekekkel (is) foglalkozó tanítók (illetve segédtanítók) képzését tűzte ki közvetlen céljául, amelynek köszönhetően a pedagógusok segítséget tudnak majd nyújtani a roma gyermekeknek az általános iskola befejezésében.

A TERNO projekt legfőbb eredménye az alapfokú oktatást befejező és a középiskolára készülő roma gyermekek számára kiegészítő oktatást nyújtó központok felállítása lesz. E központok módszertani megalapozásához valamennyi fontos tényezőt figyelembe vesszük, amely segítséget nyújthat a roma gyermekeket tanító pedagógusoknak abban, hogy megfelelőbben tudják támogatni az utolsó évfolyamokba járókat az általános iskola befejezésében, illetve a középiskolába történő átmenet során.

A projekt konzorciuma több aktív résztvevőből áll, akik számos tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen és jól kiegészítik egymást. 5 országból (Görögország, Spanyolország, Olaszország, Magyarország és Románia) 6 partnerszervezet vesz részt a konzorciumban. A tagok: 3 roma szövetség, egy romák vezette NGO, egy, a romák oktatásával foglalkozó kutatóintézet, valamint egy kutatási módszertanok kialakításában jártas intézmény, amely már több projektet lebonyolított az Élethosszig tartó tanulás program keretei között.

Tab 1 A projektről

Tab 2 Általános célok és tevékenységek

Tab 3 Főbb eredmények

Tab 4 Partnerek

Login Form

teacher training methodology

national research reports

A further step to let the Roma youth be heard

 

Proposed by an Italian NGO, GSI – Gruppi di Solidarietà Internazionale, this project
originates from ‘Let the Roma youth be heard’, which had been funded by the ‘Leonardo’
programme. It focused on facilitating the Roma population in making its voice
heard, sharing its cultural traditions and reporting on their very poor socio-economic
conditions. Through participation in a technical training on journalism, the production
of a twice-monthly e-magazine and the publication of a report collating the eight
most interesting e-magazine editorials, 40 young Roma aged between 18 and 30
enhanced their capacities in reporting on their status. Through this GSI ITALIA was
able to identify a number of effective working methods.

The overall objective of ‘A further step to let the Roma youth be heard’ is to contribute
to strengthening the participation of 30 young Roma operating as youth workers and
coming from five European Union Member States (Italy, Greece, United Kingdom,
Poland and Czech Republic) and Turkey. This will take the form of a training course
on journalism held in Spoleto, Italy, and led by a professional journalist with the
technical support of the association Informatici senza Frontiere‘s Tuscany section.

The first target, i.e. 30 people working with the Roma community, will organise a
training course in their respective countries for 20 more young Roma people on their
return. The plan is therefore to facilitate the transfer of competencies in journalism
and of communication tools to European youth workers and young Roma so that
they may communicate more efficiently and improve their participation in the social
and political life of European society.


Coordinator: GSI – Gruppi di Solidarietà Internazionale – Italia, IT
Website: http://www.gsitalia.org/en/projects/leonardo-vinci/further-step-let-roma-youth-be-heard
Tel.: +39 074349987 | E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. |
Contact Person: Mr Marco Ciapparelli

 

This project is co-funded by the European Commission. This publication reflects the views of the author only and the Commission cannot be held responsible for any use of the information contained therein.

Supported by the DI-XL project related with the dissemination and exploitation of LLP results through libraries