A TERNO projekt (tanárképzés a romák újfajta iskolai lehetőségekhez jutása érdekében) az Európai Bizottság Élethosszig tartó tanulás program társfinanszírozásával jött létre (1. sz. főtevékenység: Roma multilaterális projektek) abból a célból, hogy a tanulást támogató központok felállításával és működtetésével segítséget nyújtson az általános iskola legfelső évfolyamaiba járó Roma gyermekek számára az alapoktatás befejezésében és abban, hogy középfokú intézményekben folytassák a tanulmányaikat.

A projekt általános célja, hogy megelőzze a korai iskolaelhagyást a Roma gyermekek körében, és támogást nyújtson nekik az alapfokúból a középfokú oktatásba történő átmenenet során. Ennek érdekében elő kívánja segíteni az alacsony életszínvonalon élő gyermekek iskolai részvételét/benntartását az iskolában, mégpedig úgy, hogy felülemelkedik a hagyományos tanulási módszerek iránt tanúsított érdektelenségen. Ezen általános cél eléréséhez a projekt roma gyermekekkel (is) foglalkozó tanítók (illetve segédtanítók) képzését tűzte ki közvetlen céljául, amelynek köszönhetően a pedagógusok segítséget tudnak majd nyújtani a roma gyermekeknek az általános iskola befejezésében.

A TERNO projekt legfőbb eredménye az alapfokú oktatást befejező és a középiskolára készülő roma gyermekek számára kiegészítő oktatást nyújtó központok felállítása lesz. E központok módszertani megalapozásához valamennyi fontos tényezőt figyelembe vesszük, amely segítséget nyújthat a roma gyermekeket tanító pedagógusoknak abban, hogy megfelelőbben tudják támogatni az utolsó évfolyamokba járókat az általános iskola befejezésében, illetve a középiskolába történő átmenet során.

A projekt konzorciuma több aktív résztvevőből áll, akik számos tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen és jól kiegészítik egymást. 5 országból (Görögország, Spanyolország, Olaszország, Magyarország és Románia) 6 partnerszervezet vesz részt a konzorciumban. A tagok: 3 roma szövetség, egy romák vezette NGO, egy, a romák oktatásával foglalkozó kutatóintézet, valamint egy kutatási módszertanok kialakításában jártas intézmény, amely már több projektet lebonyolított az Élethosszig tartó tanulás program keretei között.

Tab 1 A projektről

Tab 2 Általános célok és tevékenységek

Tab 3 Főbb eredmények

Tab 4 Partnerek

Login Form

teacher training methodology

national research reports

Roma families get involved: transnational methodology for working with Roma families towards their children’s success in education

The aim of this project, established by Fundación Secretariado Gitano, is to reduce
early dropout rates amongst Gitanos (Spanish Roma), by working with them and
their families. Involving families in their children’s education is the key to their
educational success. It is therefore essential to raise awareness amongst Roma
families to the consequences of early school leaving for their children’s future
development and prospects.


The project sets up a transnational platform for the exchange of knowledge and
experience amongst education professionals working with Roma, with a view to
improve and refine their understanding of the practices and culture of young Roma
in education. Tools are identified or elaborated to assist professionals in facilitating
the engagement of Roma families in their children’s education. Methodological tools
will be made available in five EU languages for greater dissemination amongst
professionals involved in Roma education.


Coordinator: Fundación Secretariado Gitano | Website: http://www.gitanos.org
Tel.: +34 914220960 | E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Contact person: Ms. Belen Sánchez Rubio

Site: http://www.gitanos.org/que-hacemos/areas/cooperacion_internacional/roma_families_get_involved.html

Source: Roma and Education: Challenges and Opportunities in the European Union

© European Union, 2012

 

This project is co-funded by the European Commission. This publication reflects the views of the author only and the Commission cannot be held responsible for any use of the information contained therein.

Supported by the DI-XL project related with the dissemination and exploitation of LLP results through libraries