A TERNO projekt (tanárképzés a romák újfajta iskolai lehetőségekhez jutása érdekében) az Európai Bizottság Élethosszig tartó tanulás program társfinanszírozásával jött létre (1. sz. főtevékenység: Roma multilaterális projektek) abból a célból, hogy a tanulást támogató központok felállításával és működtetésével segítséget nyújtson az általános iskola legfelső évfolyamaiba járó Roma gyermekek számára az alapoktatás befejezésében és abban, hogy középfokú intézményekben folytassák a tanulmányaikat.

A projekt általános célja, hogy megelőzze a korai iskolaelhagyást a Roma gyermekek körében, és támogást nyújtson nekik az alapfokúból a középfokú oktatásba történő átmenenet során. Ennek érdekében elő kívánja segíteni az alacsony életszínvonalon élő gyermekek iskolai részvételét/benntartását az iskolában, mégpedig úgy, hogy felülemelkedik a hagyományos tanulási módszerek iránt tanúsított érdektelenségen. Ezen általános cél eléréséhez a projekt roma gyermekekkel (is) foglalkozó tanítók (illetve segédtanítók) képzését tűzte ki közvetlen céljául, amelynek köszönhetően a pedagógusok segítséget tudnak majd nyújtani a roma gyermekeknek az általános iskola befejezésében.

A TERNO projekt legfőbb eredménye az alapfokú oktatást befejező és a középiskolára készülő roma gyermekek számára kiegészítő oktatást nyújtó központok felállítása lesz. E központok módszertani megalapozásához valamennyi fontos tényezőt figyelembe vesszük, amely segítséget nyújthat a roma gyermekeket tanító pedagógusoknak abban, hogy megfelelőbben tudják támogatni az utolsó évfolyamokba járókat az általános iskola befejezésében, illetve a középiskolába történő átmenet során.

A projekt konzorciuma több aktív résztvevőből áll, akik számos tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen és jól kiegészítik egymást. 5 országból (Görögország, Spanyolország, Olaszország, Magyarország és Románia) 6 partnerszervezet vesz részt a konzorciumban. A tagok: 3 roma szövetség, egy romák vezette NGO, egy, a romák oktatásával foglalkozó kutatóintézet, valamint egy kutatási módszertanok kialakításában jártas intézmény, amely már több projektet lebonyolított az Élethosszig tartó tanulás program keretei között.

Tab 1 A projektről

Tab 2 Általános célok és tevékenységek

Tab 3 Főbb eredmények

Tab 4 Partnerek

Login Form

teacher training methodology

national research reports

Art4ROM

Art4ROM is a project from the International Yehudi
Menuhin Foundation designed for children both
Roma and non-Roma, aged between 5 and 10, to
involve them in education via an innovative educative
methodology based on the practice of the arts
in school and non-school environments. The
emphasis is on using art as the universal language, especially music, as this art form
is already at the core of the Roma cultural heritage whose influence on European
classical music, especially during the Romantic period, is well known. The problems
faced by Roma communities range from illiteracy and language barriers to disaffection
and misunderstanding as regards the place of Roma in the educational world,
which Roma children and families view as hostile and pointless. Compounding this
problem is the fact that much needed intercultural dialogue between Roma and the
rest of society has so far been impeded by rampant discrimination and prejudice.

This calls for a more collaborative approach from Roma organisations and international
players to achieve significant advances for Roma education. In the view of the
Yehudi Menuhin Foundation, connecting the respective perspectives on music as
a particularly vibrant and lively cultural art form in Roma communities and of formal
education is important. This is a major instrument for social inclusion and employment
and will set the pace for exchange and dialogue, from which both worlds may
learn, as opposed to a one-way transfer of educational imperatives onto communities
perceived as culturally inferior or disadvantaged.


Coordinator: International Yehudi Menuhin Foundation, BE
Website: www.menuhin-foundation.com | Tel.: +32 26733504
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | Contact Person: Ms. Pascale Charhon

 

Source: Roma and Education: Challenges and Opportunities in the European Union

© European Union, 2012

 

 

This project is co-funded by the European Commission. This publication reflects the views of the author only and the Commission cannot be held responsible for any use of the information contained therein.

Supported by the DI-XL project related with the dissemination and exploitation of LLP results through libraries