A TERNO projekt (tanárképzés a romák újfajta iskolai lehetőségekhez jutása érdekében) az Európai Bizottság Élethosszig tartó tanulás program társfinanszírozásával jött létre (1. sz. főtevékenység: Roma multilaterális projektek) abból a célból, hogy a tanulást támogató központok felállításával és működtetésével segítséget nyújtson az általános iskola legfelső évfolyamaiba járó Roma gyermekek számára az alapoktatás befejezésében és abban, hogy középfokú intézményekben folytassák a tanulmányaikat.

A projekt általános célja, hogy megelőzze a korai iskolaelhagyást a Roma gyermekek körében, és támogást nyújtson nekik az alapfokúból a középfokú oktatásba történő átmenenet során. Ennek érdekében elő kívánja segíteni az alacsony életszínvonalon élő gyermekek iskolai részvételét/benntartását az iskolában, mégpedig úgy, hogy felülemelkedik a hagyományos tanulási módszerek iránt tanúsított érdektelenségen. Ezen általános cél eléréséhez a projekt roma gyermekekkel (is) foglalkozó tanítók (illetve segédtanítók) képzését tűzte ki közvetlen céljául, amelynek köszönhetően a pedagógusok segítséget tudnak majd nyújtani a roma gyermekeknek az általános iskola befejezésében.

A TERNO projekt legfőbb eredménye az alapfokú oktatást befejező és a középiskolára készülő roma gyermekek számára kiegészítő oktatást nyújtó központok felállítása lesz. E központok módszertani megalapozásához valamennyi fontos tényezőt figyelembe vesszük, amely segítséget nyújthat a roma gyermekeket tanító pedagógusoknak abban, hogy megfelelőbben tudják támogatni az utolsó évfolyamokba járókat az általános iskola befejezésében, illetve a középiskolába történő átmenet során.

A projekt konzorciuma több aktív résztvevőből áll, akik számos tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen és jól kiegészítik egymást. 5 országból (Görögország, Spanyolország, Olaszország, Magyarország és Románia) 6 partnerszervezet vesz részt a konzorciumban. A tagok: 3 roma szövetség, egy romák vezette NGO, egy, a romák oktatásával foglalkozó kutatóintézet, valamint egy kutatási módszertanok kialakításában jártas intézmény, amely már több projektet lebonyolított az Élethosszig tartó tanulás program keretei között.

Tab 1 A projektről

Tab 2 Általános célok és tevékenységek

Tab 3 Főbb eredmények

Tab 4 Partnerek

Login Form

teacher training methodology

national research reports

Célkitűzések

Általános célkitűzések:

A roma tanulók iskolai lemorzsolódásának megakadályozása, a roma gyerekek támogatása az általános iskola elvégzésében és a középiskolai továbbtanulásban.


Egyedi célkitűzések:

1) Roma tanulókat oktató tanárok (vagy tanársegédek) képzése arra a feladatra, hogy támogassák roma tanítványaikat az általános iskola elvégzésében, illetve tájékoztatást nyújtsanak a szülőknek arról, miként segíthetik gyermekeiket e cél elérésében.

2) A projekt tanítási időn kívül működő támogató központokat létesít illetve szervez. Ezeket a központokat az általunk kifejlesztett tréningmódszer alapján kiképzett tanárok működtetik majd, akik ezáltal képesek lesznek a roma tanulókat hozzásegíteni az általános iskola sikeres elvégzéséhez.

This project is co-funded by the European Commission. This publication reflects the views of the author only and the Commission cannot be held responsible for any use of the information contained therein.

Supported by the DI-XL project related with the dissemination and exploitation of LLP results through libraries