A TERNO projekt (tanárképzés a romák újfajta iskolai lehetőségekhez jutása érdekében) az Európai Bizottság Élethosszig tartó tanulás program társfinanszírozásával jött létre (1. sz. főtevékenység: Roma multilaterális projektek) abból a célból, hogy a tanulást támogató központok felállításával és működtetésével segítséget nyújtson az általános iskola legfelső évfolyamaiba járó Roma gyermekek számára az alapoktatás befejezésében és abban, hogy középfokú intézményekben folytassák a tanulmányaikat.

A projekt általános célja, hogy megelőzze a korai iskolaelhagyást a Roma gyermekek körében, és támogást nyújtson nekik az alapfokúból a középfokú oktatásba történő átmenenet során. Ennek érdekében elő kívánja segíteni az alacsony életszínvonalon élő gyermekek iskolai részvételét/benntartását az iskolában, mégpedig úgy, hogy felülemelkedik a hagyományos tanulási módszerek iránt tanúsított érdektelenségen. Ezen általános cél eléréséhez a projekt roma gyermekekkel (is) foglalkozó tanítók (illetve segédtanítók) képzését tűzte ki közvetlen céljául, amelynek köszönhetően a pedagógusok segítséget tudnak majd nyújtani a roma gyermekeknek az általános iskola befejezésében.

A TERNO projekt legfőbb eredménye az alapfokú oktatást befejező és a középiskolára készülő roma gyermekek számára kiegészítő oktatást nyújtó központok felállítása lesz. E központok módszertani megalapozásához valamennyi fontos tényezőt figyelembe vesszük, amely segítséget nyújthat a roma gyermekeket tanító pedagógusoknak abban, hogy megfelelőbben tudják támogatni az utolsó évfolyamokba járókat az általános iskola befejezésében, illetve a középiskolába történő átmenet során.

A projekt konzorciuma több aktív résztvevőből áll, akik számos tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen és jól kiegészítik egymást. 5 országból (Görögország, Spanyolország, Olaszország, Magyarország és Románia) 6 partnerszervezet vesz részt a konzorciumban. A tagok: 3 roma szövetség, egy romák vezette NGO, egy, a romák oktatásával foglalkozó kutatóintézet, valamint egy kutatási módszertanok kialakításában jártas intézmény, amely már több projektet lebonyolított az Élethosszig tartó tanulás program keretei között.

Tab 1 A projektről

Tab 2 Általános célok és tevékenységek

Tab 3 Főbb eredmények

Tab 4 Partnerek

Login Form

teacher training methodology

national research reports

WP4: Roma Tanulókat Támogató Oktatási Központok

 

WP koordinátor: IDEA ROM

Kezdés időpontja: 2013. December 1.

Befejezés időpontja: 2014. Október 30.

Célok:

- olyan támogató központok létrehozása, amelyek tanítási időn kívül kiegészítő oktatást nyújtanak az általános iskola felső osztályaiba járó roma tanulók számára.

- Országonként 20 roma tanuló felkészítése.

- A központokat a romák lakóhelyéhez közel kell létrehozni.

- A központokat számítógépekkel kell felszerelni, hogy a roma tanulók ugyanúgy hozzáférjenek az információkhoz, mint nem-roma társaik.

- A központokat a WP3 során képzett tanárok a tanítási időn kívüli órákban működtetik.

- A tanárok különös figyelmet fordítanak majd a roma gyerekekre, a tananyag átadásakor figyelembe veszik a roma kultúra sajátosságait, érdemben tudnak válaszolni a gyerekek kérdéseire, és általában véve támogatják a tanulók iskolai előmenetelét.

- Támogatás problémamegoldásban, konfliktuskezelésben.

- Étkezés biztosítása.

 

This project is co-funded by the European Commission. This publication reflects the views of the author only and the Commission cannot be held responsible for any use of the information contained therein.

Supported by the DI-XL project related with the dissemination and exploitation of LLP results through libraries