A TERNO projekt (tanárképzés a romák újfajta iskolai lehetőségekhez jutása érdekében) az Európai Bizottság Élethosszig tartó tanulás program társfinanszírozásával jött létre (1. sz. főtevékenység: Roma multilaterális projektek) abból a célból, hogy a tanulást támogató központok felállításával és működtetésével segítséget nyújtson az általános iskola legfelső évfolyamaiba járó Roma gyermekek számára az alapoktatás befejezésében és abban, hogy középfokú intézményekben folytassák a tanulmányaikat.

A projekt általános célja, hogy megelőzze a korai iskolaelhagyást a Roma gyermekek körében, és támogást nyújtson nekik az alapfokúból a középfokú oktatásba történő átmenenet során. Ennek érdekében elő kívánja segíteni az alacsony életszínvonalon élő gyermekek iskolai részvételét/benntartását az iskolában, mégpedig úgy, hogy felülemelkedik a hagyományos tanulási módszerek iránt tanúsított érdektelenségen. Ezen általános cél eléréséhez a projekt roma gyermekekkel (is) foglalkozó tanítók (illetve segédtanítók) képzését tűzte ki közvetlen céljául, amelynek köszönhetően a pedagógusok segítséget tudnak majd nyújtani a roma gyermekeknek az általános iskola befejezésében.

A TERNO projekt legfőbb eredménye az alapfokú oktatást befejező és a középiskolára készülő roma gyermekek számára kiegészítő oktatást nyújtó központok felállítása lesz. E központok módszertani megalapozásához valamennyi fontos tényezőt figyelembe vesszük, amely segítséget nyújthat a roma gyermekeket tanító pedagógusoknak abban, hogy megfelelőbben tudják támogatni az utolsó évfolyamokba járókat az általános iskola befejezésében, illetve a középiskolába történő átmenet során.

A projekt konzorciuma több aktív résztvevőből áll, akik számos tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen és jól kiegészítik egymást. 5 országból (Görögország, Spanyolország, Olaszország, Magyarország és Románia) 6 partnerszervezet vesz részt a konzorciumban. A tagok: 3 roma szövetség, egy romák vezette NGO, egy, a romák oktatásával foglalkozó kutatóintézet, valamint egy kutatási módszertanok kialakításában jártas intézmény, amely már több projektet lebonyolított az Élethosszig tartó tanulás program keretei között.

Tab 1 A projektről

Tab 2 Általános célok és tevékenységek

Tab 3 Főbb eredmények

Tab 4 Partnerek

Login Form

teacher training methodology

national research reports

Professional education of experts for better future of intellectually disabled Roma

Whilst the difficulties faced by Roma in general are well identified – the dangerous
combination of illiteracy, widespread unemployment and failing health and housing
facilities, issues of disability are often overlooked, especially in the context of extreme
poverty. Roma with intellectual disabilities are doubly marginalised because of general
discrimination targeting Roma and because of their ethnic origin. Moreover,
intellectual disabilities are not adequately -addressed by therapeutic care or adequate
treatment. This issue is a particularly sensitive one, given numerous reports
of widespread misuse of and misdiagnosis within special needs education, which
has been the case over the years in parts of Central and Eastern Europe. There is a
major risk that actual and proven cases of intellectual disability amongst Roma
children of school age go unreported and that essential opportunities for proper care
are missed addressing their special needs in an inclusive educational environment.

This project, bringing together stakeholders from countries with a sizeable Roma
minority, undertakes to offer adequate and pragmatic training to professionals and
social workers in addressing the combined discrimination affecting Roma and children
with special needs.


An innovative pedagogical curriculum has been elaborated specifically to improve
training and give expertise to professionals involved in treating and caring for intellectually
disabled Roma. They are taught to adapt their counselling to the Roma
context. The hope is that families may gain a better insight into intellectual disabilities
so as to treat these children with special needs on an equal footing with any other
child in the family circle.

Coordinator: Center za izobraževanje in kulturo Trebnje, SI
Tel.: +38 673482101 | Website: www.ciktrebnje.si
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | Contact Person: Mrs Patricija Pavlič

Source: Roma and Education: Challenges and Opportunities in the European Union

© European Union, 2012

This project is co-funded by the European Commission. This publication reflects the views of the author only and the Commission cannot be held responsible for any use of the information contained therein.

Supported by the DI-XL project related with the dissemination and exploitation of LLP results through libraries