A TERNO projekt (tanárképzés a romák újfajta iskolai lehetőségekhez jutása érdekében) az Európai Bizottság Élethosszig tartó tanulás program társfinanszírozásával jött létre (1. sz. főtevékenység: Roma multilaterális projektek) abból a célból, hogy a tanulást támogató központok felállításával és működtetésével segítséget nyújtson az általános iskola legfelső évfolyamaiba járó Roma gyermekek számára az alapoktatás befejezésében és abban, hogy középfokú intézményekben folytassák a tanulmányaikat.

A projekt általános célja, hogy megelőzze a korai iskolaelhagyást a Roma gyermekek körében, és támogást nyújtson nekik az alapfokúból a középfokú oktatásba történő átmenenet során. Ennek érdekében elő kívánja segíteni az alacsony életszínvonalon élő gyermekek iskolai részvételét/benntartását az iskolában, mégpedig úgy, hogy felülemelkedik a hagyományos tanulási módszerek iránt tanúsított érdektelenségen. Ezen általános cél eléréséhez a projekt roma gyermekekkel (is) foglalkozó tanítók (illetve segédtanítók) képzését tűzte ki közvetlen céljául, amelynek köszönhetően a pedagógusok segítséget tudnak majd nyújtani a roma gyermekeknek az általános iskola befejezésében.

A TERNO projekt legfőbb eredménye az alapfokú oktatást befejező és a középiskolára készülő roma gyermekek számára kiegészítő oktatást nyújtó központok felállítása lesz. E központok módszertani megalapozásához valamennyi fontos tényezőt figyelembe vesszük, amely segítséget nyújthat a roma gyermekeket tanító pedagógusoknak abban, hogy megfelelőbben tudják támogatni az utolsó évfolyamokba járókat az általános iskola befejezésében, illetve a középiskolába történő átmenet során.

A projekt konzorciuma több aktív résztvevőből áll, akik számos tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen és jól kiegészítik egymást. 5 országból (Görögország, Spanyolország, Olaszország, Magyarország és Románia) 6 partnerszervezet vesz részt a konzorciumban. A tagok: 3 roma szövetség, egy romák vezette NGO, egy, a romák oktatásával foglalkozó kutatóintézet, valamint egy kutatási módszertanok kialakításában jártas intézmény, amely már több projektet lebonyolított az Élethosszig tartó tanulás program keretei között.

Tab 1 A projektről

Tab 2 Általános célok és tevékenységek

Tab 3 Főbb eredmények

Tab 4 Partnerek

Login Form

teacher training methodology

national research reports

Az MTA Társadalomkutató Központ Szociológiai Intézete több mint 50 munkatársával a magyar szociológia jelenleg legnagyobb kutatással foglalkozó intézménye. Az Intézetben folytatott, társadalmi folyamatokat vizsgáló empirikus kutatások célja a szociológiai elméletalkotás és módszertanok kidolgozása. A kutatók szakértőkként irányító szerepet vállalnak a társadalomban, kijelölik a társadalompolitikai és gazdasági intézkedések szociológiai kereteit, szerepet játszanak a reformkoncepciók kialakításában és bírálatában. Az Intézet munkatársai hazai és nemzetközi konferenciákat szerveznek a különböző tudományos kérdések megvitatására.

Az Intézet egyik részlegében, a 13 kutatót foglalkoztató Társadalmi Egyenlőtlenségek Kutatási Osztályán folyó kutatások egyik legfőbb területe a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődésének vizsgálata.

A jelenleg folyó fontosabb kutatások a következő témákat ölelik fel: társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek és a szegénység; az esélyegyenlőség hiánya különböző, életkor, nem, társadalmi osztály és etnikai hatter szerinti társadalmi csoportokban; családkutatás a család változó szerepeiről és a változó családi szerepekről; migráció; az egyenlő bánásmód elvének megvalósulása, a diszkrimináció elleni küzdelem; a szociálpolitika társadalmi meghatározottsága és intézményei.

A Társadalmi Egyenlőtlenségek Kutatási Osztályán részben alapkutatások, részben alkalmazott kutatások folynak azzal a céllal, hogy segítséget nyújtsanak a szociálpolitika, oktatás, családpolitika és foglalkoztatási terén töténő döntéshozatalhoz. Az Osztály kutatói számos nemzetközi összehasonlító kutatásban vesznek részt.

Az egyik legutóbbi nemzetközi kutatás az EDUMIGROM, mely 9 ország részvételével zajlott. A magyarországi kutatást Neményi Mária, az Osztály vezetője irányította. Az EDUMIGROM kutatási projekt azt vizsgálta, hogy multietnikus városi környezetben az oktatás terén tapasztalható etnikai alapú különbségek hogyan járulnak hozzá a kisebbségi fiatalok többségi társaikhoz képest eltérő kilátásaihoz.


Az Intézet szerepe a projektben: Az MTA Szociológiai Intézetének fő feladata a kutatási és módszertani tevékenységek vezetése. A kutatás a roma tanulókat oktató tanárok, valamint az általános iskola végzős osztályaiba járó roma tanulók képzési szükségleteit tárja fel. A kutatás alapján képzési módszertan készül. Ennek a munkaszakasznak (WP) keretében az Intézet képviselői kutatási tervet készítenek az érintett csoportok legfőbb szükségleteinek feltárására: ezek egyfelől a roma tanulók képzési szükségletei (a korai iskolaelhagyásra kiható tényezők meghatározásával), másfelől a tanárok képzési szükségletei (mit kell tenniük ahhoz, hogy támogatni tudják roma diákjaikat). A Szociológiai Intézet feladata egy útmutatót elkészítése a partnerek számára a kutatás megvalósításához; a kutatási terv pontosítása a partnerek visszajelzéseinek megfelelően; a kutatás hazai megvalósítása és a magyar országjelentés elkészítése; összehasonlító kutatási tanulmány elkészítése a résztvevő országok kutatási eredményei alapján; a roma gyerekek általános iskolai tanulmányainak befejezését elősegítő tanárképzési módszertan első változatának kidolgozása; végül a módszertan végső változatának elkészítése a partnerek visszajelzései alapján. A módszertan alapján az Intézet lefolytatja a képzők képzését, és az eredmények figyelembevételével elvégzi a szükséges igazításokat az anyagon. Mindezeken túl az Intézet valamennyi értékelő és disszeminációs tevékenységben részt vesz a projekt folyamán.


Működtetési és pénzügyi vezetés: a projektet két projektvezető irányítja. Egyikük a projekt lefolytatásáért, másikuk az adminisztratív és pénzügyi irányításért felel. A szervezeten belül a projekt feladatainak megfelelően munkacsoportok alakulnak.

 

 

This project is co-funded by the European Commission. This publication reflects the views of the author only and the Commission cannot be held responsible for any use of the information contained therein.

Supported by the DI-XL project related with the dissemination and exploitation of LLP results through libraries